Kulináris kalandozások a konyhában

Országok jellemző ételek ......

2011. június 13. - privatchef

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

DÁNIA

 

Húslabda

 

A kétszer átdarált marhahúst személyenként 1 dl tejjel, sóval, törött borssal, reszelt vöröshagymával, 2 evőkanál liszttel, csipetnyi pirospaprikával jól eldolgozzuk és gombócokat formázunk belőle. Forró vajban átsütjük, és a tűzről lehúzva 1 dl tejet aláöntve, majd a lassú tűzre visszatéve, pár percig óvatosan pároljuk.

 

FINNORSZÁG

 

Halleves

A burgonyát meghámozzuk, és kockákra vágjuk. Enyhén sós vízben félig megfőzzük, majd hozzáadjuk az apróra darabolt halat és kb. 15 percig együtt forraljuk. Ezután 1 evőkanál lisztet 1/2 liter tejjel simára dolgozunk és állandó keverés mellett, a leveshez adjuk. Sóval, citromlével és finomra vágott kaporral ízesítjük. Jól átforraljuk.

Tálaláskor a tányérba 1 tojássárgáját ütünk, és erre merjük a forró levest.

 

FRANCIAORSZÁG

 

Húsos lencse

 

A lencsét a készítés előtt 2 órával beáztatjuk és a füstölt húst feltesszük főni.Amikor a hús félig megpuhult, akkor kevés vajon reszelt vöröshagymát pirítunk és hozzáadjuk a leszűrt lencsét. Felengedjük a füstölt hús levével és a kockákra vágott húst is mellétesszük. Sóval, babérlevéllel, 1 gerezd szétnyomott fokhagymával ízesítjük. Előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt puhára pároljuk. Tálaláskor citromlével kellemesen pikánsra savanyítjuk.

 

GÖRÖGORSZÁG

 

Sertéscomb görögösen

 

A sertéscombot a szokásosnál nagyobb kockákra vágjuk, sóval, borssal ízesítjük és vajon félig puhára pároljuk. Ezután megszórjuk pirospaprikával, személyenként 1/2 dl fehérbort öntünk alá. Hozzáadunk személyenként két közepes méretű, karikára vágott paradicsomot és addig főzzük, amíg a mártás be nem sűrűsödik. Tört burgonyával tálaljuk.

 

HOLLANDIA

 

Flamand galuska

 

A csíkokra vágott sertéshúst a tokányhoz hasonlóan elkészítjük. Ugyancsak az ismert módon tojásos galuskát készítünk. Mikor a hús megpuhult és a galuska elkészült, akkorösszevegyítjük. Forrón, reszelt sajttal meghintve, fejes salátával tálaljuk.

 

ÍRORSZÁG

 

Ír raguleves

 

Egy nagy fazékba beletesszük a kockákra vágott birkahúst és 1 liter vízzel kb. 1 órát főzzük. Az első habját leszedjük. Sózzuk.Ezután hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, a kelkáposztát, a szemes borsot, babérlevelet, a félbevágott vöröshagymát, a kockázott sárgarépát. Együtt puhára főzzük.Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk.

 

IZLAND

 

Narancsos tonhal

 

A tonhalszeleteket sózzuk és borsozzuk. A szeleteket kivajazott tűzálló tálba helyezzük és citromlével ízesített narancslével leöntjük úgy,hogy az a halakat éppen ellepje. Meghintjük finomra vágott petrezselyemmel és előmelegített sütőben kb. 25 percig pároljuk.Főtt burgonyával tálaljuk.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://martonjanos.blog.hu/api/trackback/id/tr412979763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.