Kulináris kalandozások a konyhában

Marton János konyhai kalandozásai

Én így készítem a brassóit

2016. január 10. - privatchef

img_2730.JPG

Hozzávalók:

10 dkg szalonna
1 fej fokhagyma
5 ek.étolaj
1/2 fej vöröshagyma
1 csipet só
1 csipetnyi bors
60 dkg sertéscomb vagy szűzpecsenye
1 kk.pirospaprika
80 dkg burgonya
1 pár szál friss petrezselyemzöld(elhagyható,de én nagyon szeretem benne)
A húsos szalonnát felaprítjuk és kiolvasztjuk.Közben a burgonyát mossuk meg alaposan és héjában főzzük meg.
A zsírját leöntjük, amint kisült és ebbe sütjük meg a kockára vagy hasábra vágott, főtt burgonyát.
A szalonnapörcre öntünk olajat és rászórjuk a finomra vágott vöröshagymát és megpirítjuk.
Nyáron én szoktam bele tenni egy/egy db friss parpikát és paradicsomot is,apróra összevágva.
Alaposan összepirítjuk, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott sertéshúst.
Ízesítjük sóval,frissen őrölt borssal (van aki majorannával készíti,aki így szereti az használjon bele nyugodtan)és hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, valamint pirospaprikát, majd fedő alatt közepes lángon puhára pároljuk.Az elpárolgott folyadékot folyamatosan pótoljuk.
Ha szűzpecsenyéből készítjük,akkor ügyeljünk rá,mert gyorsan megpuhul és könnyen szétfőhet.
Ameddig párolódik a hús ,addig süssük meg egy serpenyőben az előkészített burgonyát szép pirosra.
Ha készen van, összeforgatjuk a sült burgonyával ,én ilyenkor szoktam megszórni finomra vágott friss petrezselyemzölddel.Isteni íze lesz tőle.
A brassói mellé kínáljunk valamilyen savanyúságot vagy friss kevert salátát.

Így készíts finom narancsos madártejet

img_5810.JPG

Hozzávalók:

10 db tojás
1,5 l tej
30 dkg cukor
1 db narancs
1 db vaníliarúd
A tejet felforraljuk cukorral és vaníliával. A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjét kemény habbá verjük.
Egy edényben vizet forralunk, 5 evőkanál cukorral és kevés reszelt narancshéjjal.
Beleszaggatjuk a galuskákat, és gyöngyöző vízben megfőzzük őket.
A tojássárgákat a cukorral kihabosítjuk, majd a forró tejbe öntjük, és néhány pillanatig forraljuk, ezután lekapcsoljuk.
A narancs héját vékony csíkokra vágjuk, és kevés cukron átforgatjuk, majd belekeverjük a forró madártejbe.
Jól lehűtve fogyasztjuk.

Sörben sült fokhagymás csülök

img_2018.JPG

Hozzávalók:
2 db csülök( első vagy hátsó csontos sertéscsülök)
2 üveg vagy doboz  sör(összesen 1L legyen)
2 ek.só
3 db babérlevél
1 csipet majoranna
10 szem egész bors
2 fej fokhagyma
4 ek.étolaj
2 kanál sertészsír
1 kg burgonya 
1 kanál só
3 dl étolaj(a burgonya sütéséhez)
1 csokor snidling
A csülköket mossuk meg(ha kell kicsit perzseljük meg) és rakjuk egy nagyobb fazékba.
Engedjünk rá hideg vizet és kezdjük el főzni.
Ha felforrt,akkor habozzuk le és adjunk hozzá sót,borsot,majorannát,babérlevelet,vöröshagymát és egy fej fokhagymát.Közepesen erős lángon főzzük,addig még a csont ki nem fordul belőle.Ha kell,az elpárolódott folyadékot pótoljuk.A burgonyát mossuk meg és rakjuk fel főni héjában egy kanálnyi sóval,ha megfőtt szűrjük le és hagyjuk kihűlni,majd vágjuk cikkekre.
A másik fej fokhagymát tisztítsuk meg és reszeljük le.Keverjük el 4 ek.olajjal,mustárral és öntsük fel a sör felével.
Amikor a csülök megfőtt,akkor óvatosan emeljük ki a főzőléből és rakjuk bele egy zsírral kikent tepsibe és kenjük meg a fokhagymás páccal alaposan.A megmaradt sört öntsük a csülök alá és előmelegített sütőben 190 fokon süssük szép pirosra a csülköt.Ha igazán ropogósra szeretnénk sütni,akkor emlejük a hőfokot 200 fok fölé,mikor már elkezdett színt kapni a csülök.Várjuk meg,hogy szép hólyagos legyen a csülök.Amennyiben asör elpárolog alóla,akkor természetesen pótoljuk.Közben a cikkekre vágott burgonyát süssük meg bő,forró olajba.Tálaláskor a sült cikkburgonyát szórjuk meg finomra vágott snidlinggel és erre helyezzük a sült,sörös csülköt!
Jó étvágyat!

Süssetek Máglyarakást!Elő a tepsikkel!

img_4918.JPG

 
Hozzávalók:
2 db  fonott kalács(vagy 10 db zsemle)
1 l tej
6 db tojás
30 dkg cukor
1 vaníliarúd
1 db citrom héja reszelve
80 dkg hámozott alma
1 kk. őrölt fahéj 
2 kanál porcukor
1 üveg házi baracklevár
2 kanál zsemlemorzsa
2 kanál vaj
 
A tejet forraljuk fel a vaníliarúd kikapart belső részével.A szeletekre vágott kalácsot leforrázom a felforralt vaníliás tejjel, és félre rakom egy tálba. Ügyeljünk rá, hogy mindenhol átázzon a kalács.Válasszuk szét óvatosan a tojásokat és keverjük ki a 6 tojássárgáját 15 dkg cukorral,citromhéjjal, majd óvatosan forgassuk át a megáztatott kaláccsal.
A tepsit vagy formát vajazzuk ki és hintsük meg kevés zsemlemorzsával. A kalácsos keverék felét belesimítjuk a tepsibe. Az almát szeleteljük le vékonyan,majd szórjuk rá a tepsiben lévő kalácsra.
Fahéjat keverjük el a porcukorral és szitáljuk az alma tetejére.A maradék áztatott kalácsot rásimítom a fahéjas almára.Ennek a tetejét pedig lekvárral megkenem.
Előmelegített sütőben 25 percig sütöm 160 fokon.A 6 tojás fehérjét kemény habbá verem 15 dkg cukorral,keverek bele 2 kanál baracklekvárt is és habzsákba rakom a habot.Ha letelt a 25 perc kiveszem a sütőből a tepsit és várok 15 percet,hogy hűljön a tészta,majd rányomom a tojásfehérjehabot.Újra visszarakom a sütőbe a Máglyarakást és 180 fokon szépen rászárítom a habot.
Akkor jó ha szépen elkezd barnulni a tojásfehérjehab.
A sütőből kivéve várjunk vele 15 percet és csak utána tálaljuk.
Mellé kínálhatunk baracklekvárt!
Ui.:
Vannak akik darált dióval készítik ezt a finom desszertet,ami még jobban feldobja az ízét az egésznek.
Ha te is tennél bele ,akkor javaslom,hogy kb.5 dkg darált diót használj és a szeletelt alma után kerüljön a tepsibe.
 

Hétvégi főzési tipp 2. Tejfölös gombakrémleves

img_6513.JPG

Hozzávalók:
40 dkg csiperkegomba
3 evőkanál olaj
2 kanál vaj
3 evőkanál liszt
2 dl tejföl
1 közepes vöröshagyma
petrezselyemzöld
őrölt bors
1 csipet friss majoranna
A gombát(rakhatunk bele vargányát vagy laskát is) mossuk meg és vágjuk vékony szeletekre.
A megtisztított vöröshagymát vágjuk finomra.
A vajat és az olajat rakjuk egy lábasba és melegítsük fel,majd szórjuk rá a hagymát egy csipetnyi sóval.
Futtassuk meg és szórjuk rá a gombát.Pároljuk meg és közben szórjuk meg frissen őrölt borssal,sóval.
Ha megpárolódott a gomba(kb.20 perc),akkor szórjuk meg liszttel és keverjük el.Engedjük fel forrásban lévő vízzel és forraljuk ki.Forralás után turmixoljuk le alaposan és akár át is szűrhetjük a levest.
Forraljuk ki újra és a simára kevert tejfölt ,hőkiegyenlítéssel adjuk a leveshez.
Szórjuk meg finomra vágott zöldfűszerekkel az elkészült levest és betétnek adjunk hozzá pirított kenyér kockát.

 

süti beállítások módosítása